2010. október 30., szombat

Boszorkány ujjak

Az oviban a héten "tök jó hét" volt, a halloween jegyében. Ezeket a rettentő ronda ujjakat csináltam a gyerkőcöknek:Az elkészítése nagyon egyszerű : a hozzávalókat összegyúrjuk, majd egy kicsit hűtőbe rakjuk pihenni. Addig elkészítjük a körmöket: én a mandula darabokat kettévágtam, majd leöntöttem forró vízzel, így könnyebben le lehet húzni a barna héját. Amikor ezzel kész voltam akkor folyékony ételfestékbe áztattam.
Ezután a tésztát ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, majd kb. 10 centis csíkokat vágunk ki belőle, amiket kicsit meg is formázunk. Belenyomjuk a csodálatosan "lakkozott" körmöket, lekenjük tojássárgájával, majd sütőpapíros tepsin néhány perc alatt megsütjük.

A tésztához:
-20 dkg szobahőmérsékletű vaj
-20 dkg liszt
-20 dkg darált dió (legközelebb biztosan kipróbálom mandulával is)
-10 dkg cukor
-1tojás

A lekenéshez 2 tojássárgája
A körmökhöz 10 dkg mandula

2010. október 25., hétfő

Egy piskóta két élete

Hétvégén megígértem Lilinek, hogy sütök egy tortát. Kaptunk egy nagy adag málnát fagyasztva, így ő rögtön le is csapott rá, és kérte hogy málnás krém legyen benne. Igen ám, de kaptam egy nagy adag csoki pasztillát is, amit nem volt szívem nem fel használni.:-)
Egy piskótából és egy adag málnakrémből a következő két finomság született:


Először is a csoki kosárkákat készítettem el. A szilikon muffinformákat több rétegben kikentem olvasztott étcsokival. Gőz fölött megolvasztottam , és utána ecsettel vittem a formák oldalára. Két réteg között néhány percre mindig betettem a hűtőbe, hogy hamarabb dermedjen.
Közben kisült a 26 cm-es piskótám, aminek 2-3 cm szélesen levágtam a szélét, így lett egy kisebb tortám, és némi piskótamorzsám.
Miután eltávolítottam a kosárkákról a muffinformát az aljukba tettem piskótát, majd erre jött a málnás krém.
A krémhez a málnát (kb 30 dkg) pürésítettem 10 dkg porcukorral. (Elég savanykás volt a málna, édesebb gyümölcsnél lehet hogy elég kevesebb is.) Ezután belekevertem fél liter felvert habtejszínbe. Én Hulala-t használok, még nem volt vele gond. Másnap is nagyon szépen tartja magát.

A tortához csináltam még egy adag vaníliás krémet:
25 dkg. Rámát kihabosítottam fél kg. porcukorral, tettem még bele 4 csomag vaníliás cukrot és egy kiskanál vanília aromát is.
A piskótát 3 felé vágtam, a felső krém vaníliás lett (férjem kérésére), az alsó málnás. Bevonás után is maradt még egy kis krém, így ez az adag bőven elég egy kisebb torta megtöltésére és bevonására is.
A maradék málnás krémmel díszítettem.
A csoki kosárkák ötlete Gabriellától származik. Hálás köszönet érte!! :-))

2010. október 19., kedd

Sütőtökös-almás muffin

Nagyon szeretjük a sütőtököt, elég gyakran szoktam sütni ilyenkor ősszel. Egy kicsit most csempésztem a muffinba is:

Hozzávalók:
-38 dkg liszt
-1 kiskanál sütőpor
-1 mokkáskanál szódabikarbóna
-1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék
-csipet só
-2 tojás
-20 dkg barna cukor
-1 dl olaj
-20 dkg sütőtök
-20 dkg héjastól lereszelt alma

Első lépésként megsütjük a sütőtököt, majd a szükséges mennyiséget összetörjük villával.
A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, a fűszerkeveréket és a csipet sót összeforgatjuk.
A tojásokat a cukorral jó habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a sütőtökpürét és a lereszelt almát. Összedolgozzuk a lisztes keverékkel, majd a szokásos módon megsütjük. (180 fokon kb.20 perc alatt).
(Az eredeti recept a bébiételként kapható sütőtökpürével írja, de a frissen sütött tökkel sokkal finomabb!)

Mivel volt egy kis maradék fondantom, így kapott egy kis őszi díszítést is a muffin. Habtejszínt narancssárgára festettem, ezzel borítottam a tetejüket. A fondantot barna, zöld és narancssárga színekkel csíkoztam, abból lettek a levelek.

(Eredeti recept: Legjobb muffinok c. könyv - Hargitai Gy.)